„Szia Viki!
Két hete jártam Nálad legutóbb, és ebben az időszakban azért nem is írtam a fejleményekről, mert egyrészt vártam, hogy letisztuljanak a dolgok, másrészt figyeltem magam, és a környezetemet Azt kell, hogy mondjam, hogy ebben a két hétben „döbbenetes ” dolgok ( ezt jó értelemben értem), és döbbenetes gyorsasággal zajlottak, változtak meg a dolgaim.
Akkor kezdeném is.
Azok a problémák, amik miatt Hozzád fordultam mára már teljesen eltűntek, illetve megváltoztak.
Volt ez a nagyon erős szorongásom és a rengeteg para, ami miatt minden nap kész „kínlódás” volt, ami most már teljesen megváltozott, mert már egyáltalán nincsen. Szabadon jövök megyek az emberek között, és azt kell, hogy mondjam jól érzem magam a bőrömben És nagyon örülök, hogy kiderült, és elmúlt az a dolog ami a családom férfi tagjait sújtotta.
Kényszeresség.
Ez az egyik „legdöbbenetesebb” változás, mert igazából nem is nagyon emlékszem rá, olyan mintha soha sem lett volna, és nem is értem magamat, hogy tudtam így élni a mindennapjaimat sok sok éven keresztül a saját magam „börtönébe” zárva. Egyszerűen, felszabadultan, tele energiával, és boldogan élem mindennapjaimat.
És ami a legjobb dolog ami történt az elmúlt hetekben az az, hogy november eleje óta dolgozom, van állásom. És ez is olyan nagyon gyorsasággal történt, hogy napokig el sem hittem…. Ez pedig úgy történt, hogy egy rendezvényen egy csütörtöki napon,- én előtte kedden voltam Nálad- szólt az egyik fotós kollégám, hogy van náluk egy üres hely, és hogyha érdekel, akkor hívjam fel minél hamarabb a fotó rovat vezetőt. Ez meg is történt, még aznap felhívtam az illetékes embert, és keddre meg is beszéltük az állás interjút. Ez úgy zajlott, hogy az interjú végén már meg is állapodtunk, Én meg azt hittem, hogy a „szokásos” módon a majd értesítjük lesz, ehelyett azon kaptam magam, hogy fel vagyok véve, a humán osztályon ülök, és a szerződésemet csináljuk. Másnap szerdán már kezdtem is fotóriporterként a napilapnál. És annak is nagyon örülök, hogy végre megszabadultam a korábbi kiadómtól és sikerült elengedni.
Összefoglalva, életem legjobb döntése volt, hogy elmentem Hozzád
És majd még fogok is menni.
Köszönettel, és hálával,
V.”
