Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Most megnyugszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
Új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem…
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem
…és ilyenkor tud a Teremtő beavatkozni. 🙂
Nem izgünk-mozgunk, zizgünk, akarunk és még jobban akarunk, csak vagyunk…ebben a befogadó, elfogadó, nyitott állapotban.
Ilyenkor megadjuk a lehetőséget, hogy egyáltalán hozzáférjen az életünkhöz, hagyunk neki teret.
Különben esélye nincs bármit is „intézni”.
Olyan, mint ha folyamatosan beszélnénk telefonon, közben várnánk Isten hívását, de még a hívásvárakoztatás is ki van kapcsolva.
Próbálkozik, csak mi állandóan foglaltak vagyunk. 🙂
Gyakran akkor teljesülnek a kívánságaink, amikor már feladtuk. Manapság a feladás szó negatívan cseng, pedig szép magyar nyelvünkben el van rejtve minden. Benne van a szóban: fel-adom, átadom a Teremtőnek (Univerzumnak, Istennek, Felettes Énemnek..), hiszem, hogy ő jobban tudja. És tényleg. 🙂
Ebben az állapotban elengedjük az összes kapaszkodót, görcsölést, hogy „még ezt is meg kell tennem, meg azt is, jajj, mi van, ha még ez is kell hozzá?? Elmondom még százszor, leírom még pontosabban, elolvasom a kétszázadik könyvet, hátha majd abban…”
Amikor tisztítunk, elengedünk, dolgozunk magunkon, bízzunk meg az Életben, hogy a gyümölcs beérik, nekünk már csak észre kell venni, leszedni és élvezni az ízét. 🙂
